1–8 termék, összesen 36 db

Hajápolás a mindennapokra

Mindenki számára vágyálom a dús, természetesen tündöklő hajkorona, amihez elengedhetetlen az ideális hajápolás. Az álom érdekében pedig nem félnek időt, energiát nem kímélve tenni azért, hogy helyreálljon fejbőrük, hajuk egészsége. Erre a célra, illetve az egészséges haj megőrzésére, növekedésének serkentésére már számos kozmetikum született, ám érdemes tisztában lenni azzal, hogy hogyan is működnek az egyes termékek, illetve mit tehetsz a haj károsodásainak elkerüléséért.
A hajápolás folyamata sokaknak a hajmosásra koncentrálódik, azaz egyet jelent csupán a sampon használatával. Amennyiben a haj és a fejbőr kiváló állapotban vannak, illetve ezen kívül nem éri semmilyen károsító hatás a hajszálakat (semmilyen vegyszer, beleértve a hajlakkot, festéket, parfümöket, nem szárítják, nem vasalják hajat, és még hosszasan sorolhatnánk), akkor ennyi ápolás egy jól megválasztott, természetes összetevőkből készült samponnal akár elég is lehet. Valljuk be azonban, hogy ez rendkívül ritka eset.

Hajápolás a külső hatások megszüntetésére

A változó időjárás, hosszú haj esetén a mechanikai terhelés, ami egyet jelent a fonásokkal, csatokkal, hajpántokkal, a hajformázók, hajzselék és egyéb készítmények használata, mind terhet jelentenek a haj számára. Hosszú távon ez ronthatja a hajszálak minőségét, sőt, fokozott hajhulláshoz is vezethet.
Ezért érdemes a sampon mellett egyéb hajápoló készítményeket is alkalmazni, hogy hajkorona ragyogó és dús maradjon. Emellett természetesen szükség van pár ügyes technikára is, amivel csökkentheted a haj terhelését. Hajmosás előtt érdemes alaposan kifésülni a hajat, hogy minél kevesebb por, illetve hajlakk, vagy hajzselé maradjon rajta. Sőt, ha a sampon habjának leöblítése után is átfésülöd a hajad, még azelőtt, hogy felvinnéd a hajbalzsamot, azzal fokozod a balzsam hatékonyságát.

Hajbalzsam használata

A hajbalzsam a mosási procedúra elengedhetetlen része. Ha könnyen kezelhető, egyszerűen kifésülhető hajat szeretnél, feltöltve a szükséges tápanyagokkal. Egy jó hajbalzsam valódi csodaszer. Azonnal kifejti a hatását a hajszálakon – kitölti a haj lemezszerű külső védőrétegében keletkezett réseket, amely ennek hatására újra simává és könnyen kezelhetővé válik, még öblítés után is. Így növekszik a haj nedvességtartalma is, kevésbé lesz száraz, töredezett és sérülékeny. A hajbalzsam azonban kifejezetten a hajszálak számára készül, ezért a hajszálak alsó kétharmadára célszerű alkalmazni. A hajtöveket elnehezíti és a fejbőrnek sem minden esetben tesz jót. Minden hajtípus számára ajánlott a használata, ezért a  mindenki megtalálhatja a céljainak megfelelő készítményt. Érdemes a samponod márkája szerint kiválasztani a hajbalzsamot is, hiszen ezek a kozmetikumok általában úgy vannak kialakítva, hogy erősítsék egymás hatásait.

Hajápolás mosás után

Hajmosás után finoman itasd fel a hajadról a nedvességet, ne dörzsöld a törölközővel, hiszen a vizes haj rendkívül érzékeny, így amellett, hogy összegubancolod, még kárt is tehetsz benne. Ha teheted, hagyd a hajad magától megszáradni, ám előtte alaposan, de óvatosan fésüld ki egy ritka fogú fésűvel. A gubancos hajtincseket a végüknél kezd kibontani, soha nem a hajtőnél! Ne rángasd a hajadat a fésűvel, mert a hajhagymák kiszakadhatnak a helyükről. Inkább fogd meg a tincset, és a végét szépen türelmesen bontogasd. Ammenyire lehetséges, mellőzd a hajszárító használatát, ám ha mindenképpen szárítani szeretnéd a hajad, egyrészt tedd a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten, másrészt használj hajvédő spray-t!

A hajvédő spray előnyei

A hajszárítók és hajformázók hője jelentősen képes roncsolni a hajat. Ha mégsem szeretnél lemondani erről a rituáléról, tehetsz azért, hogy minimalizáld a károsodást, ebben pedig a hajvédő spray lesz segítségedre. Ez a speciális termék egyfajta pajzsot hoz létre a hajszálakon, amely kivédi a hő okozta károkat. A jó minőségű hajvédőket száraz és nedves hajon egyaránt alkalmazhatod, csupán masszírozd át vele a formázásra, szárításra váró tincseket. Ha ráfújtad egyenletesen a hajadra, akkor fésüld át ritka fogú fésűvel az egészet, és indulhat a formázás! Amennyiben olyan terméket választasz, amely a védő összetevők mellett plusz természetes növényi olajokat, vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, akkor nagyon sokat tettél a hajad egészségének megóvása érdekében!
Ám bármennyire is gondosan válogatod össze a samponod, a hajbalzsamod, valamint a hajvédőd, időnként szüksége van a hajadnak egy kis extra kényeztetésre. Erre a célra találták ki a különböző szérumokat, amelyeket egy-egy alkalommal is bevethetsz, ha szükségét érzed, vagy rendszeresen beiktathatsz egy kúrát a hajápoló rutinodba.

Hogyan válassz hajszérumot?

Mint minden kozmetikum esetében, itt is rengeteg választási lehetőség áll rendelkezésedre. Ám ebben az esetben is az az elv érvényes, hogy törekedj a természetes, tiszta hatóanyagokkal dolgozó, jó minőségű termékek kiválasztására! Míg a samponok, hajbalzsamok esetén a parabének, az SLS és egyéb kőolajszármazékok jelenthetnek veszélyt, addig a legtöbb hajszérum esetén ez az összetevő a szilikon.
Alapvetően minden egyes hajszérum külön ajánló címkével van ellátva, így nem nehéz közöttük kiigazodni. Találsz szérumot kifejezetten töredezett, sérült hajra, hajhullás ellen, hajnövekedés gyorsítására. Illetve olyat is, ami egy vitaminkoktél segítségével állítja helyre a sérült haj szerkezetét. A lényeg, hogy fogalmazd meg, konkrét milyen elvárásaid vannak a szérummal kapcsolatban, próbálj meg prioritási sorrendet alkotni, hiszen a jó termék hatékony specialista, nem mindenható ezermester!

Követni kell a használati utasításokat

Minden esetben kövesd a használati utasításokat, hiszen szabotálhatod az adott termék hatékonyságát, ha nem megfelelően alkalmazod. Egyes szérumokat ugyanis közvetlenül a fejbőrre kell felvinni, míg mások a hajvégeken hatnak. Többnyire az is meg van szabva, hogy mennyi a szérum hatóideje. Azaz hogy mikor moshatsz legkorábban hajat a szérum felvitele után. Nem érdemes megspórolni az időt a leírások elolvasásától, tényleg követni kell a szabályokat ebben az esetben.
Az eredmény pedig minden bizonnyal magáért beszél majd. Ha odafigyelsz hajápolási rutinodra, ügyelsz arra, hogy minél kevesebb ártó hatásnak tedd ki a hajad, és közben a megfelelő termékeket használod, hajkoronád hálája jeléül dús és ragyogó lesz!

0
Kosár