9–12 termék, összesen 12 db

A szappan régen és most

Egy kis történelem

A szappan használata a 17. századra terjedt el igazán világszerte, bár már ezelőtt is előszeretettel alkalmazták mosásra, tisztálkodásra, vagy éppen hajmosásra. Házilag készítették, közvetlen tüzelésű, vagy gázfűtésű katlanban főzték, majd formába öntötték, ahol a kihűlés során megmerevedett. A kész pipere szappanokat végül illatosították, majd sajtolták.
Manapság a szappan gyártás második fénykorát éli, hiszen egyre inkább visszatérünk a természetes, kézműves dolgokhoz az élet minden területén, ez alól pedig a kozmetika világa sem kivétel. Ez nem csupán egy divatirányzat, sokkal inkább az ön- és környezettudatosságnak köszönhető, ami szerencsére világszinten növekvő tendenciát mutat.
A szappangyártás éppen ezért különösen népszerű napjainkban, mert egyrészt a saját egészségünket is óvjuk a kemikáliák kiiktatásával, másrészt környezetvédelmi szempontból is hasznos termék: a szappanokat lehet ugyanis a legegyszerűbben újrahasznosítható csomagolásban a boltok polcaira tenni.

A külső is számít

Emellett pedig egy roppant vonzó produktumról beszélünk: változatos formákkal, a legkülönfélébb illatokkal és áldásos összetevőkkel csábítják vásárlásra a vevőket, akik a legkülönbözőbb okok miatt teszik le mellettük a voksukat. Emlékezzünk csak vissza, nagyanyáink például előszeretettel tették a szappanokat a szekrényekbe, fiókokba, a ruhák közé. Erre a célra ma már inkább a nagyon csinos illatzsák a megfelelőbb segítség. Így a textíliák mindig illatosan, frissen kerültek elő onnan.
De természetesen a szappanok legfőbb haszna nem az ilyen kellemes emlékű, régi korokat idéző praktikákban rejlik, hanem a tisztálkodásban.

Szappan kisokos

Az elmúlt néhány évben a szappanok a kozmetikai piac perifériájára szorultak, igyekeztek kiváltani őket a vonzóbbnak gondolt, színesen csomagolt, folyékony állagú termékekkel, tusfürdőkkel és samponokkal. Azonban sokoldalúságuknak köszönhetően sokáig nem lehetett nélkülözni a hagyományos szappanokat sem.
A kezdet kezdetén elsősorban mosásra használták őket az emberek, majd ezt követően terjedt el a higiéniai célokat szolgáló alkalmazása.
A szappan első és legfontosabb tulajdonsága a kiváló tisztító hatása. Képes eltávolítani mindenféle szennyeződést, zsíros és olajos anyagokat, valamint az izzadtságot a bőrről. Mindezt azzal a rendkívüli előnnyel, hogy nem tömíti el a pórusokat, hagyja szabadon lélegezni a bőrt.

A kézmosás titka

A szennyeződésnek leginkább kitett testrészünket, kezeinket és ujjainkat a szappan utánozhatatlan módon képes tisztává varázsolni, miközben a kórokozók jelentős százalékát is eltávolítja. Mivel optimális esetben egy nap legalább tízszer is kezet mosunk (ez a WHO hivatalos ajánlása), szinte elkerülhetetlen, hogy a bőrünk kiszáradjon, ezáltal pedig kipirosodjon, vagy kellemetlenül húzódjon. Ezt elkerülendő érdemes olyan természetes hatóanyagokkal gazdagított szappant választanunk, amely nem csak hatékonyan tisztít és fertőtlenít, de képes egyúttal a bőrünk táplálására, hidratálására és megnyugtatására is. Erre kiválóak például a bio szappan kolekciók darabjai.
Szerencsére ma már sok jobbnál-jobb, természetes összetételű kézműves szappan közül választhatunk, bőrtípusunknak és illat béli ízlésünknek megfelelően. Gyakorlatilag nem létezik olyan jótékony hatású, naturális anyag, gyógynövény, amelyből ne készítenének szappant. Lássuk, melyek ma a legnépszerűbb természetes alkotóelemek, ha szappanról van szó!

Kecsketej

A kecsketejes szappan vitathatatlanul a népszerűségi lista élén helyezkedik el. A valódi, kézműves változata igazi, friss kecsketejből készül, ellentétben a nagyüzemi gyártású, tejporos, vagy tejsavós verziókkal. Értelemszerűen előbbi hordozza magában mindazt a jótékony hatást, amelyet a kecsketejtől elvárunk.
Számos bőrproblémát kezelhetünk vele, úgy mint a pattanások, gyulladások vagy az ekcéma. A kecsketejes szappanok ugyanis hámlasztanak, és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkeznek.
Ráadásul A vitaminban gazdag, amely regenerálja, fiatalítja és rugalmassá is varázsolja a bőrt.

Levendula

A natúrszappanok másik sztárja a levendula. Ez a sokrétű gyógynövény számtalan területen bizonyított már, nem kivétel ez alól a bőrápolás sem. Antiszeptikus, bőr- és léleknyugtató hatású növény, amely a különböző bőrfertőzések kezelésére is alkalmas. Arcra és testre egyaránt alkalmazható, táplálja és ápolja az érzékeny, kiszáradásra hajlamos bőrt, a levendula szappan használata ráadásul aromaterápiaként is funkcionál: egy hosszú nap után nincs is jobb, mint a levendula nyugtató, stresszoldó illatát magunkba szívni!

Olívaolajos szappan

Ha a népszerű natúrszappanokról van szó, muszáj megemlítenünk az olívaolajos szappant is. Az érzékeny, vagy érett bőrűek számára valóságos áldás, mert mind közül az egyik legkíméletesebb tisztító hatást adja. Rendkívül gazdag E vitaminban, amelynek köszönhetően a nyugtatás és a regenerálás mellett kitűnően ápol és hidratál is egyben. A legszárazabb, vagy igénybe vett bőrt is képes puhává és rugalmassá varázsolni!

A jól megválasztott összetevők csodákra képesek!

Válasszunk tehát mindig olyan szappant, amelyről pontosan tudható, hogy mit tartalmaz. Ezzel a kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy allergiás tüneteket, vagy más, nem kívánatos hatást tapasztaljunk. A Carbaline szappanok szintén a természetes hatóanyagokat részesítik előnyben. Kizárólag növényi alapú összetevőinek köszönhetően ezek a termékek gyengéden gondoskodnak bőrünk tisztaságáról és ápolásáról.
Számos illatváltozatban elérhetőek, hogy mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelelőt: többek között levendula, mangó, kókusz, cédrus, fügefa, vanília, grapefruit és dinnye illatban is megtaláljuk, de válasszuk bármelyiket, bőrünk hálás lesz érte!

Castelbel szappan kollekció

Castelbel szappanok választásával szintén nem hozunk rossz döntést, sőt! Több, mint 100 féle, természetes összetevőjű szappan közül választhatunk, ha emellett a márka mellett tesszük le a voksunkat. Kizárólag a legjobb minőségű, 100%-ban természetes alkotóelemekből álló, kézzel készült termékek ezek, melyek a megfizethető luxust képviselik.
Kamilla, füge, rózsa, gránátalma, fehér jázmin, vadrózsa, mandula, csak néhány a Castelbel széles szappan választékából. Valamennyi bőrtípus számára kínálnak megoldást, legyen szó normál, zsíros, száraz, érzékeny vagy problémás, gyulladt bőrről.

Az aleppo szappan

Az Aleppo szappanokat sokaknak nem kell bemutatni, mert messzeföldön híresek kimagasló minőségüknek köszönhetően. Legnépszerűbb mind közül a babérolajos változat, amely egy kellemes illatú, fertőtlenítő hatású, vegán termék. Emellett közkedveltek a búzacsíraolajos, olívás, vagy shea vajas Aleppo szappanok is. Egy közös valamennyi változatban: kíméletesen szabadítják meg a bőrt a szennyeződésektől, miközben gazdagon hidratálják, és védik azt. Mély, pórustisztító hatásuknak köszönhetően megakadályozzák a különböző gyulladások és a pattanások kialakulását is.
Bármilyen bőrtípussal rendelkezünk, megtaláljuk a számunkra ideálisat. A legendás aloe vera és alga szappan például erős gyulladáscsökkentő- és sejtregeneráló hatással rendelkezik, ennek köszönhetően felgyorsítja a gyógyulás folyamatát égési sérülések esetén.

A natúrkozmetikumok kiválasztásának titka

A természet alkotta összetevőkből készült termékek iránti igény egyre nő, ahogy egyre többen ismerik fel a vegyszerek káros hatásait.
A titok abban rejlik, hogy ha képes vagy meghatározni saját bőröd típusát és igényeit, a számodra tökéletesen működő, természetes alapanyagú termékeket használhatod. Hosszú távon ezzel teszed a legjobbat, mind a bőröd, mint az egészségi állapotod megóvása érdekében, tehát tiszta szívvel ajánljuk a Neked tökéletes szappan beszerzését és mindennapi használatát!
Ha valamilyen bőrproblémával küzdesz, szintén célirányosan keresheted a megoldást a természetes összetevők alapján válogatva, ahelyett, hogy parabénekkel és egyéb kemikáliákkal tovább rontanád a helyzetet.
A korral haladva változik a bőr tónusa és igénye, így azt is mindig vedd figyelembe szappan választásnál, hogy adott időben, mire van a leginkább szükséged.
Ha mindezen tényezőket figyelembe veszed, úgy hosszú ideig megőrizheted bőröd egészségét, rugalmasságát és akár le is tagadhatsz néhány évet!

0
Kosár