Svédország

Aki járt már valaha tengerparton és érezte a mediterrán éghajlat sajátos hangulatát, annak igazán nem nehéz maga elé képzelni a tenger sós illatát, a levegő frissességét és a buja növények, gyümölcsök magukkal ragadó aromáját.

Amikor egy-egy ilyen nyaralás véget ér és az ember visszatér a szürke hétköznapokba, a megszokott kerékvágásba, az unásig ismert ingerek közé, akkor a lelkének egy darabja kicsit a meleg égtájon marad és azt kívánja, bárcsak hazavihetett volna magával valamit az ottani miliőből!

Én is pont így éreztem, valahányszor letelt egy-egy jól megérdemelt szabadság. Ennek enyhítésére sokáig kerestem-kutattam azt az illatot, amely képes körém és a lelkembe varázsolni a mediterrán nyarak pezsgését és feltölt az ott áramló, pozitív energiákkal.

Ekkor jött a képbe az Ortigia, amelynek szó szerint ÉL valamennyi illata. Annyira intenzív és telt esszenciák ezek, hogy az embernek kedve támad azonnal előszedni a bőröndöt, csomagolni és meg sem állni a vibráló Szicíliáig.

Akár a virágos, akár a fás illatokat kedveled, az Ortigia kínálatában meg fogod találni a szívednek kedves esszenciát, ahogyan én, mint a citrusos, friss aromák szerelmese is rátaláltam a Lime Di Siciliára.

Fedezd fel a szicíliai citrusok vitalizáló erejét!

„Ismered-e az országot, ahol a citrom virágzik, és a sötét lombok közt arany narancsok izzanak?” – teszi fel a kérdést Goethe. A keserű citrusok már a 11. század óta honosak Szicíliában, míg az első édes fajtákat csak 500 évvel később ültették az olasz szerzetesek. A citrom, a narancs, a grapefruit és a mandarin hamar a sziget jelképévé váltak és már a korabeli szicíliai uralkodók is előszeretettel illatosították velük magukat.

A citrusok a legerősebb aromaterápiás hatással bíró gyümölcsök, így nem csoda, ha rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb illat-típussá váltak. Frissítenek, energetizálnak, segítenek a koncentrációban, ezáltal nem csak parfümként, de lakás-, vagy irodaillatosítóként is remekül működnek.

Azt mondják egy csepp citromolaj a lélek csodaszere, amely elűzi a szellemi kimerültséget és javítja a teljesítményt.

Lime Di Sicilia parfüm – Egy fújásnyi nyár, minden nap!

Ami miatt a Lime Di Sicilia illata leginkább megfogott az az, hogy habár élénken citrusos, mégsem keverhető össze egy citromos légfrissítővel, sőt. Ez az illat nem egyszerűen citrusos, a bőrre fújva egyszerre érezni ki belőle a szicíliai citromfák frissességét és a nyári gyümölcsök édes ízét. Ez a harmónia teszi igazán ellenállhatatlanná ezt az aromát, a játékos frissesség és az édes csábítás csodás kettőssége.

Egy vitalizáló, ugyanakkor mégis elegáns illat, amely nem tolakodik, egyszerűen hozzásimul viselőjéhez és diszkréten végigkíséri a nap folyamán.

A mesés üveg, az Ortigia jellegzetes, büszke leopárdjával egy valódi kis ékszer, egyszerűen jó ránézni, kézbe venni. Praktikus formájának köszönhetően a táskába is könnyen elrejthető, de a fésülködőasztalra kihelyezve stílusos kiegészítőként is megállja a helyét.

Az esszencia, amelyet a fürdőszobába is magaddal vihetsz

Ha valaki ennyire megkedvel és a magáénak érez egy illatot, mi sem természetesebb, ha minél többször szeretné magán érezni és nem feltétlenül csak napközben, a parfüm által.
Szerencsére a Lime Di Sicilia varázslatos illatvilágáról a fürdőszobában sem kell lemondani, hiszen szappan, tusfürdő, testápoló, kézkrém, fürdőolaj és fürdősó formájában is elérhető.
Ez talán nem tűnik akkora kuriózumnak első hallásra, de higgyétek el, hogy az! Sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy más márkák „azonos” illatú termékcsaládjának egyes darabjai legfeljebb nyomokban hasonlítanak az eredeti illatra, vagy sokszor még annyira sem. Ezzel szemben a Lime Di Sicilia utánozhatatlan esszenciája pontosan ugyanúgy köszön vissza valamennyi termékben, mint a parfümben. És ez nagy kincs!

Gyors testi-lelki felüdülés érhető el már egy gyors kézmosás, krémezés által is a Lime Di Sicilia szappan és kézkrém használatával: a kezek mesésen ápoltak és puhák lesznek, az illatot pedig hosszan megőrzi a bőr.

Az esti fürdőszobai szeánsz pedig valódi, vitalizáló élménnyé válik, köszönhetően a jótékony hatóanyagokban gazdag Lime Di Sicilia tusfürdőnek, fürdőolajnak, vagy éppen a 100 százalékban természetes, szicíliai tengeri sót tartalmazó fürdősónak.

Valamennyi termék csomagolása hangulatos, mediterrán színekben pompázik, így nem csak a zuhanyozás, kádfürdőzés, hanem a fürdőszoba hangulatát is feldobják.

Teljeskörű kényeztetés érzékszerveidnek

Személy szerint odáig vagyok az otthoni illatosítókért, mert azt vallom, hogy minden lakásnak megvan a maga személyes varázsa, amit a leginkább egy jól megválasztott illattal lehet kifejezni. Ez az illat azonban honnan is eredne, ha nem az otthon lakójától? Amit magamon imádok viselni, azt szeretném érezni a közvetlen környezetemben is, ha otthon, vagy például a munkahelyemen vagyok.
Ezért is különleges számomra a Lime Di Sicilia, mert széles termékpalettájának köszönhetően nem kell lemondanom a kedvenc illatomról, semmilyen körülmények között.

Választhatom az illatosító permetet, amelyet nem csak a levegő, de a kárpitozott bútorok, textíliák frissítésére is használhatok, az illatosító kristályköveket, amelyek amellett, hogy biztosítják a finom illatot még meseszépek is, vagy éppen elhelyezhetek egy stílusos parfümdiffúzort a lakás vagy az iroda bármely pontján. A természetes nádpálcák folyamatosan gondoskodnak a helyiség citrusos aromájáról, amely észrevétlen tölt fel újra és újra pozitív energiákkal.

A nap végén pedig mi másra is vágyhatna az ember, mint egy nyugalmat és meghittséget árasztó gyertyára a kedvenc illatával, amelyet a vacsoraasztal közepére is kitehet, de magával vihet a hálószobába is a megfelelő, pihentető hangulat megteremtésére?

A tökéletes illat önmagad kifejezésére

Az Ortigia Lime Di Sicilia termékcsaládjának ereje az illatában és a sokszínűségében rejlik. Ha egyszer megtaláltad a hozzád tökéletesen passzoló esszenciát, az nem csak megnyugvással tölt el, de önbizalmat is ad. Magadon viselve mindig azt érezheted, hogy hazai pályán vagy, így pedig mind a munkában, mind a magánéletben nyerő pozícióból indulhatsz!