Ajándékok évszaktól függetlenül

Azt mondják, a találó ajándék személyre szabott, ráadásul nem arra, aki vásárolja, hanem a célszemély ízlésének, érdeklődésének felel meg leginkább. Ez amennyire kézenfekvőnek tűnik, sokszor annyira nehézkes tud lenni. A hozzánk igazán közel állókat évente többször is megajándékozzuk, hiszen gondolj csak a karácsonyra, névnapra, születésnapra – az évfordulókat, Valentin-napot és egyéb különleges alkalmakat pedig még nem is említettük. Az alábbi ajándékötletek segítségével azonban Te is az ajándékok mestere lehetsz!

Ajándékok típusai

Sokat segít az ajándék kiválasztása során, ha már előre meghatározod, milyen típusú ajándékot szeretnél. Az ajándékok hagyományos vonalát képviselik a tárgyi ajándékok, amelyek közé tartoznak a ruhaneműk, a kozmetikumok, a használati cikkek, a különböző elektronikai kütyük. A választási lehetőségek száma a végtelennel határos. Közös jellemzőjük azonban, hogy zömében praktikus, tartós ajándékokról van szó, amelyek megkönnyíthetik vagy színt vihetnek az ajándékozott mindennapjaiba.

Az élmény is lehet ajándék

Ezen kívül az utóbbi időben nagy népszerűségre tettek szert az élményajándékok, amelyek utalványok, kuponok formájában biztosítanak hozzáférést bizonyos szolgáltatásokhoz. Legyen az színház, koncert, utazás, wellness, sport vagy tanfolyam, kitűnő ajándékötlet azok számára, akiknél az a benyomásunk, hogy nincs szükségük plusz egy használati cikkre, ugyanakkor előszeretettel gyűjtik az izgalmas élményeket.
Kedves gesztus az is, ha kézzel készített ajándékkal lepünk meg valakit. A lassuló életmód, a meghitt, bensőséges hangulat, és az idővel, energiával nem spóroló odafigyelés világába tökéletesen beleillik a kézműves ajándék. Önthetünk gyertyát, készíthetünk otthon kozmetikumokat, de jó ajándékötlet egy fényképes album, kézzel készült fotókeret, gyertyatartó, vagy bármi, amiről az ajándékozott jut eszünkbe és illeszkedik az ő stílusához, otthoni környezetéhez.

Karácsonyi ajándékok az év végi hajrában

A karácsonyi ajándékok beszerzése egy valódi mumus tud lenni. Mivel jellemzően nem csak egy-két személynek kell ajándékot beszereznünk, így már az ajándékok kitalálása is stresszt jelenthet számunkra. A karácsony az az ünnep és ajándékozási alkalom, amikor szinte már kötelességből le szeretnénk tudni az egészet. Ezért a karácsonyi ajándékok jellemzően a tárgyi ajándékok kategóriájába esnek.
Mivel ma már közel bármit be tudunk szerezni az internet segítségével, így az év végi hajrában ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról, hogy mindenkinek megvegyük az ideális ajándékot. Egy megbízható webáruház nagy terhet vehet le a vállunkról, főleg akkor, amikor már minden perc számít.

Melyik a legnépszerűbb karácsonyi ajándék?

A karácsonyi ajándékok között előkelő helyen szerepelnek a könyvek, elektronikai cikkek, otthoni kiegészítők, valamint a kozmetikumok. Az utóbbiak nők és férfiak számára is hasznosak, ám az ügyesen kiválasztott piperecikk luxus színvonalú élvezeteket és magas szintű törődést is csempészhet az ajándékozott mindennapjaiba. Kitűnő karácsonyi ajándékötlet nők számára egy testápoló ajándékcsomag, bőrradírral, fürdőkiegészítőkkel, fürdőolajjal, esetleg egy különleges szappannal. Férfiak számára hasznos lehet a borotválkozáshoz tartozó kozmetikum: hidratáló arckrém, borotvaszappan, arcradír, vagy egy prémium after shave.

Ajándékok az otthonnak, bármilyen alkalomra

Az otthon meghitt légköre mindkét nem számára fontos, így lehet névnap, születésnap, előléptetés, évforduló, egy dekoratív lakáskiegészítő is mosolyt csalhat az ajándékozott arcára. Ehhez azonban jó, ha tisztában vagy a másik fél otthonával – milyen színek uralkodnak, milyen funkciókat töltenek be az egyes terek. Ha például otthoni illatosításra szánt terméket szeretnél vásárolni, figyeld meg, hogy van-e már a lakásban üzembe helyezett illatosító (diffúzor, párologtató), esetleg használnak-e lakásillatosító spray-t. Amennyiben a válasz igen, ügyelj arra, hogy illatban harmonikus ajándékot válassz, ne üssék egymást az aromák. Jó választás lehet ilyen esetekben az illatgyertya, melynek illata diszkrét, visszafogott, és a széles kínálatnak köszönhetően személyre szabható.

Ajándék trendkövető embereknek

Azoknak, akik folyamatosan kutatják a legújabb trendeket és nyitottak az innovációkra, érdemes egy olyan különlegességet választani, amelyet büszkén emelnek be a repertoárjukba. A parfümgyufa, az illatos kavics vagy az illatcsempe pont ilyen. Ha férfit szeretnél meglepni, akkor az otthoni illatosítás témakörét terjeszd ki az autóra is – egy prémium minőségű autóillatosító, amely látványos kiegészítője lehet a jármű belső terének, nagyon jó képet fest az autó tulajdonosáról, igényességéről.

Ajándékötlet kedvesünk számára

Olykor a hozzánk legközelebb állóknak a legnehezebb ajándékot venni. Míg egy távolabbi családtag, rokon vagy ismerős számára elsüthetünk egy hasznos és egyben kedves ajándékötletet, addig párunk számára szeretnénk egy nagyon személyre szabott, hozzá illő ajándékot választani.
Ez azért is lehet nehézkes, mert nem mindig kötjük alkalomhoz a meglepetéseket: látunk valamit egy kirakatban, kapunk egy hírlevelet, megüti fülünket egy véletlen elszólás, és csak úgy, törődésünk megnyilvánulásaként egy egészen egyszerű hétköznap reggelt is különlegessé tehetünk egy váratlan ajándékkal.
Az „eszembe jutottál” jellegű ajándékok új színt vihetnek egy kapcsolatba, megfűszerezve a néha szürkeségbe csapó napokat. Egy kényeztető kozmetikum, egy egzotikus illat jóleső érzéssel tölt el mindenkit, bátran használd hát ki ezeket az alkalmakat!

Exkluzív ajándékok

A nagyobb értékű, emlékezetes ajándékokat azonban tartogassuk azokra a bizonyos alkalmakra: születésnapra, névnapra, Valentin-napra. A nem mindennapi élmények, a magas minőségű kiegészítők, parfümök szuper ajándékötletek, és sokszor nem csupán a kedvesünk számára nyújtanak különleges pillanatokat, de közvetve mi is élvezhetjük az ajándék varázsát. Gondolj csak egy finom parfümre, melynek illatát ezután bárhol felismered. Vagy a habfürdőre, fürdősóra, amit akár együtt is kipróbálhattok, illatgyertyákkal kiegészítve, némi wellness hangulatot csempészve a fürdőszobába.

Illatos ajándékötletek szülőknek, nagyszülőknek

Ha egy szóval szeretnénk összefoglalni az évszaktól és alkalomtól független ajándékokat, azt mondanánk, ajándékcsomag. A klasszikus illatok, amelyek nosztalgiával töltik el az idősebb korosztályt, mint a levendula, a mézes tej, a rózsa, a verbéna vagy a menta számos formát ölthetnek magukra. A kreatív ajándékszettek ízléses csomagolásba zárva kedves törődésként nyilvánulnak meg. A tradicionális receptek alapján készülő természetes szappanok, folyékony szappanok, tusfürdők és testápolók között érdemes válogatni, ha szülők, nagyszülők számára keresel ideális ajándékot.

1
Kosár